Légy jó és magányos leszel.

Itt ülök egyedül, földön kuporodva
várom, hogy valaki vállam simogassa
várom őt, ki nem jön el soha.

Átvágnak bánatodon, és otthagynak mozdulatlanul... ócska emléktárgyak között.

És nem kellett lélegeznem, beszélnem, és nem kellett tudnom semmiről...

Ez lett az én vesztem:
Örökös bűnhődés,
Hogy emberré lettem…

Nincs út, mi visszavezet,
Nincs út, mit nem bánsz te meg.
Nincs út, mire ne léptél volna már,
Nincs út, mit megválaszthatnál.

Édes drágám túl sokat aggódsz kedvesem
látom a szomorúságot a szemedben
nem vagy egyedül az életben
habár néha azt képzeled.

Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tünjenek el, mint az ujjunkal vízbe írt betűk.

A magány az amikor belenézel a tükörbe, és a semmi néz vissza rád!