Különös álom ülte meg lelkemet,
Fadárda döfködte mélyen testemet.
Az iszonyú kín csontig hatolt,
De senki sem erőszakolt.


Magam tartottam mellkasom, s karom,
Pedig ébren azt mondom, nem akarom.
Fájdalmas lyukakkal teli testem,
A látványtól összeestem.
 

Az szolgálhat lelkem vigaszára,
Hogy az utolsó lyuk volt csak hátra.
Barátaim erőből főzzetek levest,
Hogy kibírjam a célegyenest!