Néhány hétig újra éltem,
mindenre másképp néztem,
megláttam a nyíló virágot,
s a bennem rejlő világot.

Elhittem, hogy fontos vagyok,
és nem csak egy élő halott.
Tudtam, van kinek számítok,
mégha sokat is hibázok.

Feléledt a remény bennem,
célja van, hogy itt kell lennem,
nem adhatom fel e létet,
mindig tovább kell lépnem.

Most félek, ez csak ábránd volt,
a sötétség újra lerántott.
Kapálódzok, segíts ki,
nem akarok elmerülni!

Most még tudok kapaszkodni,
a jót, a szépet meglátni,
a hasznosat megfogni,
a rosszat messzire eldobni.

De érzem egyre jobban gyengülök,
és lassan magam alá kerülök.
Nem akarok újra elveszni,
s remény többé nem lelni!