Hentes Manci

Élt a környékünkön egy asszony: a Hentes Manci. Néhai férjével együtt nyitották a hentesboltot. Aztán a férje hirtelen meghalt és Mancira maradt a bolt. Ki kellett szállni a kasszából és a pult mögött, helytállni. A hatalmas, termetes asszonyság félelmetes jelenségként tornyosult a vásárlók fölé. Ezt még fokozta bibircsókos, kivörösödött arcbőre, a sűrű gyantáztatás ellenére is serkenő szakálla és dúsan növő bajsza. Arcából óriási marharépára emlékeztető buktaszerű orra nőtt ki, mellyel mindig szipogott, tüsszögött. Fején óriási fekete kontybatekert hajkorona ékeskedett. Később tudtam csak meg mikor már bizalmasabb lett köztünk a viszony, hogy erősen tubákol az istenadta.

Mivel törzsvásárlók voltunk nála így tudta, hogy villanyszerelő szakmám van. Úgy adódott, hogy egy konnektort kellett nála áthelyezni és engem kért meg erre a nemes feladatra. Elmentem, elvégeztem a munkát és az óta, ha valamit meg kell mókolni, engem hív segítségül. A minap a vízcsap bőrözését végeztem el nála és az ilyekor szokásos pálinkával, kávéval való kínálás elől nem lehetett kitérni. Már jól benne voltunk a kvaterkázásban, Manci két tubák adag beszippantása között kiöntötte a lelkét.

Nézze én magának, elmondom a titkomat, mert magában megbízok: rendes ember! De előbb meg kell erősítenünk az öntudatunkat, mert most olyat hall tőlem, de olyat, hogy jobb, ha ülve marad!– Mondta Manci, és újfent telitöltötte a decis poharat: lehúztuk. Manci kissé közelebb hajolt hozzám, odahúzta mellém a hokedlijét, s jóságos, nagy ló szemeit tekintetembe fúrva, hatásszünetet tartva sejtelmesen megszólalt.
– Nekem volt egy élettársam.
– Nocsak?
– Ivott, mint a kefekötő, de amúgy áldott jó ember volt, szerette az állatokat .A bajok akkor kezdődtek kettőnk között mikor a Totóval, a kis szőrpinccsel gyűlölködni kezdtek. Féltékeny lett a Totóra. Bizony szomszédom, ha néha eszembe jut a Totó még most is könnybelábad a szemem. A kutya megérezte a szagáról, hogy ez a Béla egy rohadt dög Engemet jól kihasznál, és még meg is csal ráadásul. Megérezte rajta az idegen nő szagát, és megmorogta!

– Szóval innen eredt a gyűlölködés oka?
– Nem egészen Nekem a Totó már régen megvolt, amikor ezt a görény Bélát az utamba fújta a szél. Totó szobatiszta igazi házikutya volt. Mindennap megfürdettem, illatos samponnal megmostam a szőrit, megszárítottam, kikeféltem, masnit kötötten a hajába… együtt fürödtem vele a kádban. Egy ágyban aludtam vele. Odakuporodott a lábaimhoz, szép, nyugodtan elaludt, én meg olvasgattam még el, nem álmosodtam. Reggel ő ébresztett: lehúzta rólam a takarót, majd vakkantott egyet, felugrott az ágyra, és végignyalta az arcomat. Ez volt a reggeli puszi nála. Persze, hogy a Béla nem állhatta. Úgy érezte a kutya, elrabolja tőle a szeretetemet, gondoskodásomat. Hogy féltékeny volt rá, az tuti.

Ha csak egy kicsit is felemelte a Béla a hangját, már rámorgott. Hát a kutyának is van szeme, látta, hogy ha be volt tőtve. Egyszer mikor a Béla megütött a kutya elkapta a nadrágszárát és belemart a lábikrájába. Hát a kutyának is van lelke! Csak nem hagyja a szeretett gazdiját bántalmazni! Béla rettenetes haragra gerjedt, de a jelenlétemben nem merte bántalmazni Totót. Egyszer aztán történt valami.. De most komolyan mondom, tényleg nagyon meg kell erősítenünk az öntudatunkat, mert olyat mondok, de olyat fog tőlem hallani, hogy huh!–Hörögte Manci kifordult szemekkel és kicsurgatta az üveg maradék tartalmát… megittuk.

Egyik este mire jövök haza? Szüzmárjauramisten még most is lúdbőrözik a lábam, a hátamon feláll a szőr, ha rágondolok! Lépek ki a liftből, s szemben az ajtómra kiszögezve ott volt a Totó lenyúzott bőre! Azt hittem menten kiszaladnak alólam a lábaim. Forgott velem a világ. Belépve a lakásba orromat megcsapta a gázon rotyogó, odakozmált pörkölt bűze! Az a barom megfőzte Totót pörköltnek. Eszemet vesztve, őrjöngve rontottam az ágyban hortyogó Bélára. Úgy megvertem, mint szódás a lovát! Cipó nagyságúra dagadt a képe, úgy kikloffoltam a pofáját.

Pillanatok alatt bedobáltam a cuccait egy szemetes zsákba, a kezébe adtam és segberugva kilódítottam az ajtón. Azóta sem láttam! De jobb is, mert ha én egyszer összetalálkoznék vele, nem állnék jót magamért. Csak a jóisten tudja mért, vette ki kezemből a dikicset, amivel ki akartam herélni a gazembert? Komolyan mondom, ha tudtam volna, hogy a kiherélésével, feltámaszthatnám a Totót, a börtönt is vállaltam volna. De, átvillant az agyamon, mikor már a tökzacskóját markolásztam, hogy ennyit nem ér az a nyomorult két golyója, és csak egy elegáns mozdulattal összeroppantottam őket.

– Jól elbánt vele, de hát megérdemelte!
– Maga is azt mondja? Tudtam én, mindig is tudtam, hogy igazam volt akkor! Ne haragudjon rám a szomszéd úr, hogy ilyesmikkel untattam, de hát, ha már egyszer felböffent bennem, csak ki kellett adnom magamból. Jó valakinek kibeszélnem magamat. Megnyugtat. Mondta is a doktor úr, ne tartsak többé kutyát, nem tenne jót az idegállapotomnak.