A szív lassú halállal hal...

- Miért kellett ennek így történnie? Miért?.... - Violet zokogása visszhangzott a lépcsőházban.
A nő a falhoz támaszkodott és nem bírta abbahagyni a sírást. Cigarettája még sercent egyet a földön, majd parazsa végleg kialudt.
- Nem bírom tovább... elég volt.... - fájdalmában a szívéhez kapott,amely utolsó dobbanásával
örökre véget vetett a szenvedésnek.


****************


Tél vége volt,vagy tavasz eleje talán...Violet Braddel baktatott az egyetemi kollégium bejáratához.
- De mégis,bemehetünk mi oda?-pislogott a lány nagyokat barátjára.
-Miért ne mehetnénk, ha kifizetjük a belépőt???-Brad ormótlan sznob módjára kirántotta kezét barátnőjééből.
"Már előre tudom,szar buli lesz.Nem fogom jól érezni magam"
A kolesz sajátos partijának hangulata azonban mindkettejüket magával ragadta... zene,sör,cigi... és ők ketten egymásnak...kell ennél több? Brad a töriszakosokkal keveredett mély politikai vitába az épület előtt,míg Violet új kört hozott mindenkinek.
- Szóval szerintem az a mocskos patkány Murphy csak tönkreteszi a gazdaságot - Brad újabb arrogáns beszólása már-már idegesített mindenkit. Bár barátnője szeretett kimaradni az ilyen "buligyilkos témákból", most nem tett lakatot a szájára.
- Szerintem az ellenzék sem tett jót az országnak, amikor elsikkasztották azt a negyvenmillát... - morogta, majd nagyot húzott a hideg sörből.
-KUSS! - Brad szeme szinte szikrázott a gyűlölettől és a tudattól, hogy egy nő is konyíthat kicsit a politikához. Az összes kint tartózkodó cigiző egyetemista odakapta a fejét erre a szóra. Egy fiatal, talán elsőéves srácnak még a bagó is kiesett a szájából a döbbenettől.
- Tessék? - Violet arcára kiültek az érzelmei. Mély fájdalmat és szégyent érzett, de mérgét egyik sem múlhatta felül - Mit mondtál, baszki? Mégis mit képzelsz, kid vagyok? A kurvád? Ha valakivel így akarsz beszélni, akkor menj hokimeccsre, de én ezt nem tűröm! Srácok! Viszlát. Paraszt... veled pedig végeztem,ha nem lenne egyértelmű a csökevényes agyad számára.
- De...de szivi...én nem úgy gondoltam-próbálta menteni a helyzetet a hoppon maradt pasi.
- Szarok bele,anyádnak ugass be így!
- De kérlek...csak hallgass meg...

Másfél óra könyörgés és térden csúszás, meg egy kis haveri segítség árán sikerült a nőt más döntésre kényszeríteni. Maradt, de véleménye örökre megváltozott, kis híján csúnyán dobott barátjáról. Sorra dobta be a söröket, miközben jó papucs módjára álldogált a csocsóasztal mellett azt nézve, hogy verik el sokadjára a pasiját. Menekülési útvonalat keresett az unalom poklából, a tánctérre is benézett.
Egy piros pólós srácon akadt meg a szeme.
"Hűűű....de marha jó pasi...áááá...nem nekem barátom van! Bunkó, arrogáns... de a barátom..."
Hirtelen valami furcsa érzés futott végig rajta, valami bozsergető. Először a hátán,majd a fejében érezte,végül a szívében csillapodott le ez a szokatlan...akármi is volt az. Mélyet szívott a cigiből és tovább figyelte a "pancserek játékát".
- Na, mennyi az állás?
- Nem tudom, de nem is érdekel... szétunom az agyam... még jó, hogy itt a pia meg a... meg a...cigi... - "űűűristen... ez idejött hozzám! Talán látta, hogy fixírozom? De égő, jesszus..."
- Stan vagyok - nyújtotta kezét a nőnek.
- Violet - a lány csak arra tudott gondolni, vajon elérte-e már az arca a srác pólójának színét - te is kollégista vagy?
- Nem, már nem. A haverok rángattak el bulizni.
- Engem meg ő - bökött Bradre a nő- ő a...ő... a ba...rá...tom - nem hitte volna,hogy egyszer eljön az a pillanat is, amikor ez lesz a világ legnehezebb szava.
- Nem nagyon örül, hogy velem beszélgetsz. Az én barátnőm se repesett az örömtől, hogy itt leszek egész éjszaka.
"Neeee... barátnője van. De mit érdekel ez engem?"
- Másfél éve vagyunk együtt. Ti mióta jártok?
- Ááá... mi csak... mi csak egy hónapja - dadogta Violet. Zavarának a vállára satuként szoruló kéz vetett véget.
- ...ééés én vagyok A BARÁTJA, Brad Cunningham - harsant fel egy dühös hang a lány háta mögül. - Szivi, menjünk haza. Meguntam a partit - nézett jelentőségteljesen párjára a férfi.
- Pedig most kezdtem el igazán jól érezni magam...valaki végre velem is foglalkozott...nemcsak azzal a nyűűűűves csocsóasztallal meg a gazdasági helyzettel - siránkozott hazafelé a nő, de úgy tűnik, társa még mindig saját féltékenységével volt elfoglalva.
- Megdugattad volna magad vele, mi? - sikkantott még mindig mutáló hangján.
- Paraszt... - zárta le a témát a "vádlott", majd becsapta barátja orra előtt az ajtót.
Aznap éjjel nem tudott aludni. Folyton Stan járt az eszében... de mi is volt a vezetékneve? Pedig mintha mondta volna... Ruffle!
"Rá kell keresnem a neten! Holnap riasztom is Lizzie-t, ezt neki is látnia kell!"



*******************************




- Hűha...végre egyszer egyezik az ízlésünk...ez...ez egy isteeen! - nevetett Lizzie.
Violet megbabonázva nézte a monitort,ő volt az egyetlen,aki nem a vizsgaanyagra keresett
a tanulmányi központ harmadik emeletén tartózkodó egyetemisták között,hanem egy közösségi
portál oldalán bámult a férfi képére,aki már találkozásuk első pillanatában elbűvölte.
- Bár újra láthatnám... - sóhajtotta.
- Még a számát se kérted el? Te tényleg ennyire gyík vagy?
- Ja, mikor is kértem volna el? Amikor arról beszélt milyen régóta van együtt a nőjével, vagy amikor Brad féltékenységi rohamot kapott, mert szóba mertem állni egy neki ismeretlen hímnemű egyeddel?
- Csajszi, ez a Brad nem kóser. - Lizzie már kapcsolatuk elején egyéjszakásra ítélte volna barátnője párját,most pedig örömmel konstatálta, hogy igaza lett.
- Nem mondod... asszem dobom. Két napja nem hívott... a tököm tele van vele, meg a drum ’n bass őrületével.
- Jól teszed.
Ekkor megcsörrent Violet telefonja.
- Will,beszélnünk kell, találkozzunk nálatok egy óra múlva - majd se szó, se beszéd, letette.
- Te,ez hülye! Köszönni ohne, aztán meg rámcsapja a telót... ez nem normális.

Egy óra múlva a nő már az albérletben várta barátját, aki közömbös arccal lépett be az ajtón. Valami köszönésfélét morgott, de még csak egy csókra se méltatta "kedvesét". Fél óra abszolút általános, már-már haveri alapú beszélgetés után a srác végre rátért a lényegre.
- Nézd, Will, azt hiszem ez nem fog működni nekünk... - majd a reakciókat lesve bámult a lányra, aki köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől, de sértett női büszkeségét jó mélyen farzsebébe gyömöszölve cigarettát gyújtott és lelkesen helyeselni kezdett, mivel jobb nem jutott eszébe.
- Ezt már én is mondani akartam.
- Legyünk barátok... - próbálkozott Brad.
- Szivi, ne legyél giccses, búcsúcsók és tipli. Ennyi. Ne pörögjük túl a dolgot. Ez csak egy szakítás.
- Rendben, de azt hittem haragudni fogsz.
- Nem voltam szerelmes, miért is haragudnék? - mosolygott erőltetetten a nő.
- Akkor én megyek is, szia - lehelt utolsó csókot most már exbarátnője ajkára a férfi és elviharzott.
Violet még sokáig állt az ajtóban megdermedve, nem is sejtette, hogy megelőzik. Úgy érezte, talán nem is léhűtő barátja, hanem az ő hibája volt, hogy kettejük kapcsolata olyan gyorsan, másfél hónap alatt megromlott.
"Mikor már kezdtem volna nyitni felé... rohadt koleszos buli..."



******************************



Egy héttel később Lizzie-nek és Tammynek,Violet évfolyamtársának sikerült elrángatni a lányt egy az egyik egyetemi klubba egy görbe estére.A party előtti iszogatás következtében azonban Lizzie-nek elfogyott a pénze,szóval a "három grácia" kénytelen volt egy kis trükkhöz folyamodni.
-Wáá...ez már megszáradt,nem tudom átpecsételniiiii - nyöszörgött Violet,kétségbeesetten a klub bejárata felé pillantgatva,hátha meglát egy ismerőst.
- Akkor kénytelenek leszünk hazamenni-sóhajtotta Lizzie.
- Na azt már nem! Tam,mennyi zséd van?
- Ötven cent...
- Rrremek... nekem meg hatvan... de azzal együtt sem elég a belépőre - vette tragikusan a dolgot Will, ösztönösen újra a bejáratra tekintve.
- Basszus...el sem hiszitek,mekkora mákotok van!Superman megérkezett!
- Ki? - kérdezte Liz.
- Stan...mindjárt jövök!
- Letarhálod? - meredtek rá mindketten.
- Úgy nézek én ki? - kacsintott a lányokra Violet. - Szia! Emlékszel még rám?
- Violet, igaz? - mosolygott kedvesen a férfi.
- Ponnntosan. Arrébb ficcennél velem egy kicsit? Apróbb technikai problémák merültek fel a klubtól keletre - nevetett a nő, magával húzva a srácot.
- De... de mit szeretnél? - pirult el a "megmentő".
- Nyugi, még nem erőszakollak meg, csak arra szeretnénk kérni a csajokkal, hogy ha megkapod a pecséted, gyere ki hozzánk és nyomd rá Liz kezére, jó? - alkalmazta a "hatalmas cicaszemek, aminek úgysem tudsz ellenállni" - módszert Will.
- Rendben, megpróbálhatjuk.

Szerencsére a cselt senki sem vette észre, így kezdetét vehette a parti. Lizzie és Tammy elindultak pasiszerző körútra, míg barátnőjük Stannek hálálkodott.
-A mai pörgés nagy veszélyben volt... ha te nem jössz... mindannyian meghalunk... az unalomtól.
- Ohh...igazán nem tesz semmit. Ha már így összetalálkoztunk, nem iszol meg egy sört?
- Egy ilyen ajánlatra, ha tudnék sem akarnék nemet mondani - jelentette be csillogó szemmel a nő.
Egész éjjel kettesben szórakoztak, bár néha-néha megjelent Stan egy részeg haverja, aki mindenáron szerette volna tönkretenni az idillt... nem túl sok sikerrel. Végül egy csocsóasztal mellett kötöttek ki két ismeretlen sráccal, akik kihívták őket egy meccsre.
- Ááá... én nem tudok csocsózni! Csak szeretek... de tudod mit? Fogadjunk, hogy nyerni fogunk!
- Áh, azt talán mégsem. De fogadhatunk...

Egy hosszú meccs-sorozat után Violet megunta a háttérszínész szerepét és felült az asztalra.
- Figyelsz rám is egy kicsit? - mosolygott Stanre.
- Hát persze-nevetett rá vissza a srác. Barna szeme felszabadultan csillogott, nevetés közben gödröcskék jelentek meg az arcán. A nő kábán nézte a férfi minden egyes rezdülését.
- Táncolunk?
- Hmm... oké.
De ez sem tartott sokáig, megtalálták az esélyt arra, hogy kettesben legyenek, Stannek mégse érezze úgy, hogy valami olyasmit csinál, amit nem lenne szabad.
- Menjünk ki a levegőre, légyszi, itt olyan meleg van!
- Akkor már menjünk a non-stopba és vegyünk bort meg hozzá valamit, jó?
- Benne vagyok.

A klub melletti téren iszogattak egy órán keresztül, majd mikor látták, hogy a szórakozóhely zárni készül, úgy döntöttek sétálgatnak egy kicsit a városban, amíg el nem indulnak az első buszok. A sokadik kör után a lánynak eszébe jutott a fogadásuk.
- Emlékszel a csocsózásra? Nyertünk! De hiába nyertem, nem is tudom mit kapjak trófeaként a csodálatos női megérzésemért - kacagott.
- Pedig ezt neked kell tudnod...
- Kérek... kérek egy csókot - pirult el a nyertes.
- Nem, azt nem szabad... ezt te is tudod... - de ekkor Violet már közelebb lépett.
- De tudom, tudom... hogy te is...
- Igen, én is akarom, de ezt... ezt akkor sem... nem... nem - a kényszeres ellenkezésnek azonban az a szikra vetett véget, amely ott volt köztük az első pillanat óta. Alig ért össze ajkuk, a csók máris véget ért, de Stan még mindig csak állt megdermedve, hagyva, hogy lelkiismeret furdalása kínozza.
- Indul a buszom... – jelentette be minden átmenet nélkül.
- Az enyém is, csak a másik irányba - kacagott fel boldogan a nő. Egy futó csókkal még elnyerte a férfi tettetett felháborodását, majd elindult hazafelé.



*************************************



Miután visszaért az albérletbe, sokáig nem tudott még elaludni. Stan járt a fejében... az arca, a mosolya, hófehér keze,és a szeme... ohh... az a felejthetetlen szempár...
- Neeem... nem és nem! Nem szerethetek bele megint egy olyan pasaba, akinek nője van! Nem bírnám ki mégegyszer... nem szabad...
Persze az egyetemi klubos bulinak hosszantartó e-mailezés és találkozgatás lett a vége, így Violet még csak véletlenül sem kerülhette el,hogy totálisan beleessen Stanbe. A parti óta azonban semmi sem történt köztük, de az ominózus szikra tett róla, hogy a végletekig egymásra hangolódjanak. A srác kapcsolata a barátnőjével szigorú monoton rothadásnak indult... bár ez már a Violettel való találkozása előtt kezdetét vette.
A nő viszont pont annyira szerelmes lett a férfibe, amennyire nem akarta. Nem is ismerte, de kit érdekel, még ha egy anyagyilkos is a pasi... nem tudja és nem is akarja elfelejteni. Miért is akarná, ha ennyire boldog, amikor vele lehet, vagy akár csak egy e-mailt is kap tőle? Hiába hallgathatta délutánokon keresztül, mennyireodavan Stan a nőjéért... ez sem volt baj… végülis... nem volt baj... nem fájt neki... annyira.

Eljött azonban az a pillanat, amit egyikük sem várt... a nőnek költöznie kellett... messze, amennyire csak lehet, nem bírta tovább. "El innen... elegem van a magányból... nem akarok többé örök második lenni!"





*******************************************





- Becky! Visszaköltözöm Suncitybe.
- De Violet! Miért?
- Itt sem találtam meg, amit kerestem, és ha itt is meg ott is csak a magány vár rám, akkor már inkább OTTHON kapjak idegösszeomlást, nem?
- De itt többet kaptál, mit eddig akárhol máshol! - Becky mindenáron megpróbálta meggyőzni barátnőjét igazáról - volt egy vőlegényed; dobtad, volt egy jó állásod; még ha nem is a te hibádból, de elveszítetted... na meg itt vagyok én is - nevetett a lány, és újra teletöltötte a borospoharat.
- Igen, már egy év eltelt, de úgy érzem, valami még mindig vár rám ott..
- Stan, igaz? Mióta újra elkezdtetek e-mailezni, teljesen megkattantál... főleg, hogy azon filózik, hogy szakít a csajával. Hogy is hívják azt a Vázafejű muffot?
- Janice.
- Te bazzeg... az a nő nyomorék... megcsalja, és még van pofája visszanyalni magát... a bőr lesülne a képemről! Takarjuk már meg!
- Oké - röhögtek mindketten saját ostoba poénjukon, és jó nagyot húztak a pohárból.

Nevetségesnek tűnhet egy átlag embernek, ami ezek után történt. Violet Saguaroba utazott az öccse ballagására, amit inkább lehetett nevezni a tataparti és a brutális orgia közti állapotnak, mint ballagásnak.
Rettentő mennyiségű sör, szörnyű vihogások, újhagyma és cseppnyi fűmag keveréke volt ez a május eleji hétvége, és azután... fel a buszra, át Suncitybe... hogy újra láthassa a férfit, akibe első pillantásra beleszeretett.
- Szia
- Szia - ölelte meg a lány Stant, mint egy rég nem látott jóbarátot.
- Nyolckor találkozunk Anette-tel, nála fogunk aludni... addig mit csináljunk? Amúgy sokkal jobban áll a fekete haj, mint hittem volna - nézett elbűvölten a nőre a fiú.
- Köszönöm. Te viszont szinte semmit sem változtál - csillant meg Will szeme - egy üdítő a Rainforestben?
- Okés...

Nincs az az órákon át tartó beszélgetés, amivel ezt az egy évet be lehetne pótolni... legalábbis a nő így érezte akkor. Fél kilenckor már Anette albérletében ültek, míg Stan régi barátjának segített az informatika vizsgára felkészülni, Violet lezuhanyozott. Mindketten tudták, hogy a már rég megdumált esti mesenézésből nem lesz szinte semmi, egy egészen más program fogja azt felváltani.
- Még segítek egy kicsit a csajszinak, jó? Aztán indítom a filmet - lehelt rövid, de sokat ígérő csókot Will ajkára, majd a férfi eltűnt a szomszéd szobában.

A lány szíve a torkában dobogott, "szűzies" idegességnek tudta be a gyomrában, és a fejében röpködő pillangókat. Elhessegetett minden rosszindulatú és furcsa előérzetet, utat adva végre beteljesülő álmainak.
Ahogy elindult a mese, annak történetére már egyikőjük sem figyelt. Stan vadul tépkedte le az apró ruhadarabokat a nőről, aki élete legcsodálatosabb pillanatának élt meg minden egyes percet.
"Azért teszem, mert szeretlek... és ez örökké így lesz... szeretlek" - suttogta magában.
- Auu - szisszent fel hirtelen.
- Fáj? - kérdezett vissza a srác.
- Öhm... nem... csak kicsit... de már nem is...
- Akkor jó - folytatta a férfi, amibe belekezdett,ugyanolyan hévvel, mint előtte.
Négy órával később teljesen kifáradva bújtak össze az ágynak kinevezett matracon a kis lerobbant szobában.

Reggel Violet ébredt fel először, boldogan nézett szerelmére és biztosra vette, most már semmi sem állhat ennek a boldogságnak az útjába. Már csak egy hónap... egy hónap és egy albérletben lesznek... mint egy pár, mint a legtökéletesebb pár a világon.
Stan kábultan pislogott a takaró alól, de valami megváltozott. Egy aprócska, jelentéktelennek tűnő változás, de a nőnek rögtön szöget ütött a fejébe.
"Mi ez a tekintet? Valami nem stimmel".A srác szeméből eltűnni látszott az a vágy amely tegnap még olyan vadul csillogott benne.
- Jó reggelt...
- Neked is... - mosolyodott el Stan -, hova mész?
- Fogat mosni
- Jól van - fordult a másik oldalára a férfi.




*********************************


Hiába indult Violet busza, hiába volt már Stan is félúton hazafelé, a nő számára örökre megállt az idő. Mert az utolsó csóknak hatalmas ereje van,nem tehetett ellene semmit ő sem.Ekkor azonban már tudta,mit jelentett a "valami nem stimmel" - érzés a szívében és a pillangók a gyomrában... A vészjósló megérzés beigazolódni látszott. És igen...
- Nézd, én mondtam neked, hogy én még mindig Janice-t szeretem...
-NEM! Te azt mondtad, már nem érzel iránta semmit, ez az egész kezd inkább gyűlöletté alakulni és csak idő kérdése,hogy új kapcsolatba tudj kezdeni...
- Áhh... én ilyet nem mondtam. Én Janice-t...
- Ne! Kérlek, hagyd abba... legalább ne mondd ki többször...
- De én nem tehetek róla,hogy őt szeretem!
- Ne mondd ezt... könyörgöm... - a nő könnyei megállíthatatlanul patakzottak, szívében szörnyű, szabályosan fizikai fájdalmat érzett - akkor miért feküdtél le velem?
- Te szoktál gondolkozni szex előtt, hogy kivel miért fekszel le?
- Miért,te nem?
- Hát nem.

Ezt már Violet sem tűrhette tovább, olyan káromkodást vágott le öt perc alatt, hogy bárkinek elállt volna tőle a szava. Őrjöngve sírt, vigasztalhatatlanul, napokig...
Egy héttel később a lány homályos szemmel állt a mérlegre.
- Legalább ennyi hasznom volt ebből a sztoriból... három kiló off... - már lassan az ötödik napja reggelizett, ebédelt és vacsorázott nikotint a szervezete. Az éjszakák voltak talán a legrosszabbak. Egyedül volt, még ha támogatta is az összes barátja.
- Jaj, Hugi, annyira gáz ez a depresszió... Még a végén az idegrendszered teljesen felmondja a szolgálatot.
- Nyugi, találtam rá megoldást - vihogott egzaltáltan Will, bár tudta, fogadott öccse ennyivel nem éri be.
- És pedig?
- Második napja csapolom anyám nyugtatóit... sörrel egész fasza - szívott nagyot a cigarettából.
- Te totál hülye vagy, Ecchi! - nevetett Chris.
- Figyi, ha csak úgy rádjön a sírógörcs, aztán meg röhögsz, mint egy kretén... nos... te is meggondolnád a nyugtató dolgot...
- Jogos... de vigyázz magadra..
- Jaja... na csá,Öcsi...
- Bye,Hugi...




***********************************




A költözés fárasztó ütemben haladt; idegbaj,gyomorgörcs,néha fájdalmas szúrás a szív helyén.Violet a gépére mentett képeket nézegette Stanről, majd derűsen konstatálta: nem,ennek nem így kellett volna történnie. De túl kell hogy tegye magát a történteken, mégha ez jelen pillanatban lehetetlennek is tűnik.
A lakás nyomasztóan üres volt, egyedül a régi emlékek szelleme suhogtatott meg egy-egy szekrényajtót, néha a tegnap köszönt vissza pár már-már feledésbe merült sms képében. A magány azonban állandó vendég volt a nő lelkében. Egy filmben fogalmazták meg a legtalálóbban: "A szív lassú halállal hal... A remény úgy száll el, mint a falevelek..." Így történt ez most is, a tompa fájdalom állandósult,a szerelem azonban mindörökre Stanhez kötötte Violetet.
- Nekem még idő kell, amíg elfelejtem Janice-t.
- Na igen...a szerelem nemcsak vak,de süket és hülye is.
- Nem tudom, hogy mi lesz. Az a baj, hogy még mindig szeretem jenit és most meg szeretné próbálni újra... de nem tudom, hogy mit csináljak. Tudod, ha a szívemre hallgatok... de ha az eszemre-dolog.
- Azt csinálsz, amit akarsz... nekem elegem van a várakozásból... nekem is kell valaki, aki szeret és akit én is szerethetek.
- Ez van.
- Ez van?! Ennyi?! Jó... szerintem jobb lesz,ha végleg megszakítjuk a kapcsolatot... én ezt nem bírom tovább...
- Te tudod.
- Sosem foglak elfelejteni..."
Stan nem válaszolt semmit... erre sem. Nem kérte a nőt, hogy gondolja meg, nem tett semmit, hogy megállítsa.
Neki ennyit jelentett az egész.




*******************************************





EPILÓGUS





Egy hónappal később a nő futva indult dolgozni. Szívében egyre erősödött a már ismerős fájdalom, de nem törődött vele. Egy nagy sóhajtás után rágyújtott utolsó cigijére. Valahol, nagyon mélyen minden nap meghalt egy kicsit, ilyenkor mindig azt kívánta, bárcsak ne emlékezne a történtekre.
A mai nap azonban más volt. A mellkasában megbújó égető érzés elviselhetetlenné vált, a lány kénytelen volt összegörnyedni az utolsó lépcsőfokon. Tudta, nem érezné ezt, ha nem szeretné még mindig... még... mindig azt a... azt... aki... Stan...
- Miért kellett ennek így történnie ?Miért?.... - Violet zokogása visszhangzott a lépcsőházban.
A nő a falhoz támaszkodott és nem bírta abbahagyni a sírást. Cigarettája még sercent egyet a
földön, majd parazsa végleg kialudt.
- Nem bírom tovább... elég volt.... - fájdalmában a szívéhez kapott, amely utolsó dobbanásával örökre véget vetett a szenvedésnek.







Rekviem a Félszárnyú Angyalért



Félszárnyú angyal
száll felém az éjben,
karddal ront felém...
...hogy miért,nem értem.


Világ életemben fél
szárnnyal éltem,
hogy elvegye tőlem,
ezért jött értem.

Szívembe férkőzött
ártatlanságával,
úgy tett,mintha nem törődne
saját fél szárnyával

"Minek még egy szárny?
Elleszek én eggyel"
Elég ha velem vagy
és más nekem már nem kell

A mosoly és a törődés
elaltatta figyelmem,
elvette amit akart,
de nem kellett a szerelmem.

Ki vagy te és
mit akarsz tőlem?
Fél szárnyam is
kitépnéd belőlem?

Hazudtál nekem
félszárnyú angyal,
csak erre gondolok,
zsibongó agyammal.

Élek tovább
a Földön e mocsokban,
szárnyatlan démonként,
mintha meg sem történt volna.


Kisírt szemem
bágyadtan csillog,
szívem dobog még,
de szeretni már nem fog.