Magány

Már az éj palástja elfedi az álmom,
Mint árnyék a napsugarat,
Minden percben testedre vágyom,
Rád gondolok, hogy enyhítsem vágyamat!
Lehunyom a szemem, a csend megnyugtat,
Az arcodat látom, de nem lelek kiutat!
Kinyújtom a kezem, a sötétben kereslek,
Minden hiába, mert Rád nem lelek!
Szomorú a szívem a magányom miatt,
Lelkem romokban, s a testem riadt…
Kínoz a szerelem, s az őrületbe kerget,
Még mindig álmodom, mert nagyon
SZERETLEK!