Egy szomorú történet

Vége a tanításnak, mindenki nevetve szalad ki az iskolából. A tömegben egy lány vergődik, akinek az arcán nincs egy csepp öröm sem. Nem fáj semmije, csak a szíve, mert tudta, hogy valamit elrontott, ami az egész életére kihat. A szerelmét veszítette el egy rossz gondolat miatt, amit megtett. Nem tudja, miért van ott, de nem tud elmozdulni, nem tud, még ha akarna is. Egyszer csak meg látja azt a fiút, akivel elképzelte a jövőjét. A fiú egyedül volt, és ő sem volt valami nagyon boldog, aminek valami nyomós oka lehetett, hiszen péntek délután ki ne lenne boldog? A lány lassan oda megy a fiúhoz, hogy beszéljen vele, keresi a kontaktust, de nincs nagy szerencséje. A fiú mikor meglátja, hogy a lány közelít hozzá, rögtön zavarba jön, de azért annyira nem mutatja. A lány nagy nehezen kiböki, amit szeretne mondani:


- Szia! Szeretnék beszélni veled. Nézd, ami történt, az egy nagy baromság volt, és legszívesebben az egészet kitörölném az életemből! Kezdjük újra kérlek! - mondta a lány. A fiú egyre nagyobb zavarba jön, ezért már csak a cipőjét képes nézni. A lány is ugyanezt teszi, és várja a választ. Egyszer csak a fiú kicsivel magabiztosabban megszólal:

- Figyelj, amit mondasz, az jó érzés, de amit tettél, az nem megbocsátható. Én szeretlek téged, de félek, ha megbízom benned, újra csalódni fogok, és akkor a szívemet is összetöröd! - válaszolta a fiú, kereste a kontaktust, de a lány a cipőjét nézte, de ha a fiú szemébe nézett volna, sírva omlott volna a fiú karjai közé.


Egy kis ideig csend volt, és mind a ketten a cipőjüket nézték, mintha valami roppant érdekes lenne ott. A csendet a fiú barátai törik meg, akkor egymásra néznek a lánnyal, a fiú pedig halkan elköszön. Aztán a barátai rohanják le, hogy menjenek focizni, de ő azt mondja, hogy nincs kedve, megy haza, a rosszkedv látszott az arcán. A lány nem indult el, de hirtelen észrevette, hogy a nagy tömeg hirtelen elment, és ő maradt egyedül az iskola előtt. Látja, hogy az eső nyomot hagy a hosszú beláthatatlan úton. Lassan elindul, alig lát valamit könnyes szemeivel, és ahogy lassan megy az úton, érzi, ahogy a hideg eső végigfolyik az arcán, és a könnyeivel folyik tovább.